Sziasztok. Nem uj resz. Igazabol nem is nagyon tortem magam hogy megirjam - de elkezdtem! Csak kicsit elment a kedvem amikor lattam hogy leginkabb csak akkor irtok kommentet ha az uj resz erkezeset kerdezitek - vagy nem is irtok. Majd valamikor - szerda korul - hozom az uj reszt de lenyegebe mar nagyon otletem sincs mit irhatnek - de agyalok rajta! Most utalkozhattok rajtam hogy "ez mar megint nem hozza idoben a reszt" de en ezt ignoralom es hozom amint megirtam. Szep nyarat nektek es elvezzetek ki a suli-mentes heteket! Aki meg dolgozik annak sok sikert a melohoz! #igeremhogysietek
Brittany.xx

27. fejezet

Sziasztok! Itt vagyok a 27. fejezettel. Elég rövid lett, de sajnos most csak ennyire volt időm, sajnálom. A helyesírási hibákért előre is bocsi, csak telóról írok. Jó olvasást!

~E

Egész este szinte remegtem a félelemtől. Valamiért attól tartottam, hogy Brian eljön értem. Tudom, hogy hülyeség, de akkor is paráztam. De szerencsére Louis ott volt mellettem.
- Aludj csak - súgta és simogatott. - Itt maradok.
A fejemet a mellkasára tettem, s szorongattam a pólóját. A szememet nem tudtam lecsukni, az agyam egyfolytában pörgött.
Louis hamar elaludt, de én képtelen voltam. A telefonom pittyegésére lettem figyelmes. Óvatosan kimásztam Louis mellől, és feloldottam a telómat. Egy üzenetet kaptam.

,,Nagyon édesen alszol, csak kár, hogy nem mellettem. 

De minden csak idő kérdése. Csókollak, Brian xx"

Ijedten néztem körül, de a szobában sötét volt. Honnan tudja, hogy mit csinálok, és hogy kivel?! Lassan kinéztem az ablakon, de csak a távolban láttam villámokat, semmi mást. Túl sötét volt.
A konyhában csörömpölést hallottam. Összerezzentem, és Louis-ra néztem, aki édesen szuszogott. Nem akartam feleslegesen felébreszteni, így bátorságot véve lementem a konyhába. Egy villám világított be, s akkor láttam meg egy alakot a pultnak támaszkodva.
- Szia, édes.
A hangtól végigfutott rajtam a hideg.
- Brian - leheltem és felkapcsoltam a villanyt. - Mit keresel itt?
- Jöttem azért, ami az enyém - lökte el magát a pulttól, és odajött hozzám, majd átfogta a derekamat.
- Ne érj hozzám - fordítottam el a fejemet, és kezemet a mellkasára tettem, hogy ellökjem magamtól. Nem sikerült. Túl erősen fogott.
- Sssh - mosolyodott el. - A legutóbb is annyira élvezted - hajolt lassan a nyakamhoz. Nyeltem egy nagyot és becsuktam a szemem, de ajkai nem értek hozzám. Szerencsére.
- Nekem most már itt van Louis, menj el!
Felnevetett és egy hajtincset a fülem mögé tett.
- Elmegyek, de te is jössz velem, drágám.
- Nem, én itt maradok! - löktem el hirtelen, mire nekiesett az asztalnak és beütötte az oldalát.
- Sssz.. - szisszent fel, és mérgesen nézett rám. - Ezt meg mégis hogy képzelted?! - jött felém dühösen, megragadta a karomat és a falhoz nyomott.
- Ne, engedj el!
- Kussban maradsz! - rángatott, s keményen megcsókolt.
- Mmmm! - próbáltam elfordítani a fejem, de az arcomat erősen fogta. Gondolkodás nélkül emeltem fel a térdemet, így megrúgtam ott, ahol a fiúknak a legjobban fáj.
- Ah, baszd meg! - kiáltott föl és a fájó pontját fogta, majd amikor menekülni akartam, erősen megragadta a csuklómat és szorosan magához vont.
- Engedj el! - csapkodtam a mellkasát.
- Kuss! - mordult rám, és erősen a fenekembe markolt.
- Nee, aú! - kiáltottam föl, amikor elkezdte levenni rólam a pólómat.
- Mi a francot művelsz?! - lépett be Louis, elhúzott tőle és a háta mögé bújtam. - Húzás van, amíg szépen mondom!
- Mi az, bánt, hogy a csajodnak nem vagy elég jó? - mosolygott keserűen, mire Louis ököllel behúzott neki egyet. Brian a földre esett, és a véres orrát fogva nézett rám bosszúsan. Lassan felkelt, Louis megragadta a pólóját és kitolta a házból. Még egy csattanást hallottam, majd Louis idegesen jött be.
- Jól vagy? - ölelt magához. Arcomat a mellkasába fúrtam, és próbáltam visszatartani a könnyeimet. - Úgy sajnálom - súgta.
- Nem.. nem a te hibát - szipogtam. - Brian egy barom...
- Feljelentjük!
- Ne, nem akarom, hogy aztán a haverjai is rám szálljanak...
Szorosan ölelt hosszú perceken keresztül, és a hajamba adott egy puszit.
- Gyere, próbálj meg aludni - fogta meg a kezemet, visszamentünk a szobába és visszafeküdtünk az ágyba.
Nagy nehezen álomba merültem.

Másnap reggel ijedten ébredtem, mert Louis nem volt mellettem.
- Louis! - ültem fel rémülten, ledobtam magamról a takarót és lerohantam a konyhába. - Louis! - ugrottam a nyakába.
- Szia! - nevetett kicsit és átölelt. - Ennyire hiányoztam? - csókolt meg.
- Igen, nagyon! - mosolyogtam.
- Csináltam kávét - húzta ki nekem a széket, odaadta és leült velem szembe.
- Köszönöm - kortyolgattam.
- Ma mit szeretnél csinálni?
- Mindegy - vontam vállat. Még mindig sokkos voltam a történtek miatt.
- Ahj, ne aggódj kicsim - ült át mellém és átölelt. - Elmegyünk valahova, vagy inkább itthon szeretnél maradni?
- Mindegy, csak veled legyek - döntöttem a fejemet a vállára, s simogatta a karomat.
- Akkor... strand? - nézett le rám.
- Oké, legyen - ittam meg a kávém utolsó kortyát, majd felmentem a fürdőruhámért, Louis is átöltözött és elmentünk a strandra. Bár ott is mindenhol Brian-t láttam, de Louis miatt próbáltam elrejteni rémültségemet...

26. fejezet

Sziasztok! Ismet itt vagyok egy rovid resszel de nehany dolog kiderul benne. Sajnalom amiert nem tegnap tettem fel a reszt de tegnap este fel 9 korul ertem haza. Ugy volt hogy mar 28-adikan itthon leszek de kicsit elcsuszott ez. Azert remelem tetszik a resz es kapok par kommentet. A kovetkezo reszt hosszabbra tervezem meglatjuk mi sul ki belole. Jo olvasast!
Brittany.xx

- Szóval... miért jöttél? Kiröhögni vagy még jobban megalázni? - kérdezte elgyötört hangon. Az előbbi jókedve azonnal eltűnt, amint Adison kilépett az ajtón.
- Én nem... nem akartalak megbántani - tiltakoztam azonnal. - Csak ez nem helyes.
- Neked muszáj mindig helyesen cselekedned?
- Nem muszáj, de én még soha nem csináltam ilyet - mondtam, majd leültem a kanapéra, viszont messzire húzódtam tőle. - Mindig Jessica volt az, aki bajba keveredett, és én voltam aki kihúzta őt. Senki nem értette, hogy lehetünk jóba, mert ő nem volt jó tanuló és sorra járta a pasik ágyát már nyolcadikba is. Én pedig rendszerint kitűnő voltam a suliban, és tizenegyedikig nem is volt barátom. Aztán anya és apa áthívták Jake-éket, és megbeszélték, hogy egyesíteni akarják a családainkat, erre pedig a legjobb mód, ha mi összeházasodunk. Viszont nem akarták elsiettetni velünk mindezt, szóval ránk hagyták a kapcsolatot azzal a kikötéssel, ha egyszer hozzámegyek.
- De miért egyeztél bele? - szakított félbe.
- Nem nagyon volt választásom, de igazából ez megfelelt nekem. Jake helyes, törődő és jó az anyagi háttere. Mindig biztos helyem volt mellette, mert ő szeret és sose szakítana velem. A gyerekeinknek nem kellene nélkülözniük semmit. Minden stimmelt az elvárásaimnak.
- Kivéve az, hogy nem szereted - vágott ismét közbe Harry.
- Ő egy nagyon kedves fiú. Nem akarom megbántani. Senkit se akarok. - Ráztam a fejem tehetetlenül.
- Engem mégis folyton megbántasz - motyogta.
- Tudom... - suttogtam. - De ezt nem is értem. Alig ismerjük egymást, de te versenyezni akarsz Jake-kel.
- Igen, alig ismerjük egymást, de irántam mégis többet érzel már most, mint Hartley iránt egész életedben - szakított félbe hevesen, majd közelebb csúszott hozzám. - Miért nem csinálod végre egyszer azt, amit szeretnél, ahelyett, amit elvárnak? - kérdezte, majd megtámaszkodott a fejem mellett és közel hajolt az arcomhoz.
- Anyám kényszerítene az esküvőre - tört ki hirtelen belőlem.
- Felnőtt nő vagy. Nem mondhatják meg, mit tegyél - suttogta.
- Tizenhét éves vagyok. Huszonegy évesen leszek csak felnőtt - ráztam a fejem lemondóan.
- Itt, Angliába már tizennyolc évesen felnőttnek számítasz - mosolygott rám Harry.
- De hivatalosan floridai vagyok. Ott pedig huszonegy a korhatár. - kezemet meztelen vállára simítottam, muszáj volt éreznem bőre melegségét. - Nincs pénzem állampolgársági vizsgára és anyáéktól se kérhetek, mert nem adnának.
- Én adhatok. Tudod, megtehetem - vigyorgott. Gödröcskéi feltűntek, amitől nekem is mosolyognom kellett.
- Nem fogadhatom el, és különben is, szülői hozzájárulás is kell, azt pedig nem kapok, ahogy pénzt sem - rántottam meg a vállamat csalódottan.
- Akkor legalább azt tedd meg, hogy odaállsz anyukádék elé és elmondod, hogy nem akarsz Hartley-val lenni.
- Mondtam már, kényszerítene - hajtottam le a fejemet szomorúan.
- Megvédenélek - mosolygott. - Mindig.
- Majd egyszer talán elmondom Jake-nek, hogy megcsaltam, és ha ő elhagy, talán azt hagyják a szüleink. De nagy a garancia rá, hogy csak pipa lesz, aztán megbékél - mosolyogtam kényszeredetten. - Bárkit megkaphatsz, szerintem tegyél le rólam. Nem érem meg.
- Szerintem pedig nagyon is megéred - suttogta ajkaimra, majd lassan összesimította az övéivel és lágyan kezdett csókolni. Minden érzelmét belesürítette, egyik kezét hajamba csúsztatta, a másikat pedig a derekamra tette, a pólóm alá, hogy bőreink érintkezzenek. A szívem lüktetett, végtagjaim pedig remegtek. Ilyen mértékű szenvedélyt még soha senki nem keltett bennem.
- Aludj itt nálam - mondta mosolyogva amikor ajkaink elváltak. Mindketten ziháltunk, szeme ragyogott, haja pedig kócos volt, olyan, amilyen egész biztosan az egyém is.
- Nem lehet. Jessicának ezt a pár napot is alig tudtam kimagyarázni - vontam meg a vállamat.
- Mondd azt neki, hogy átjöttél, mert valamit itthagytál, aztán bealudtál.
- Nem tudom - húztam az agyát. Igazából mikor felajánlotta, hogy aludjak itt, már akkor eldöntöttem magamban, hogy nem érdekel se Jess, se senki, én akkor is itt maradok.
- Mit kell tennem azért, hogy itt maradj? - csillant fel a szeme. Elvigyorodtam, belecsúsztattam a kezemet a hajába és közelebb húztam az arcát az arcomhoz.
- Csak csókolj meg.
- Biztos? - bizonytalankodott. Ő bizonytalankodik? Mi történik itt?
- Azt akarom, hogy csókolj meg!
Amint kimondtam, Harry hevesen tapasztotta össze ajkainkat és olyan gyorsan kezdett csókolni, hogy alig bírtam tartani a tempót. Ledöntött a kanapéra és fölöttem támaszkodott. És ebben a percben döntöttem el, hogy amint csak lehetséges, elmondom Jake-nek és anyáéknak, hogy nem akarok Mrs. Hartley lenni soha. Nem akarok egy eltervezett házasságot. Nem akarok egy olyan fiúhoz hozzámenni, akibe nem vagyok szerelmes. Nem akarom! Csak Harryt akarom. Semmi és senki mást. Ez pedig megrémít. Nagyon megrémít.
Hamarosan már az ágyában feküdtünk. Az ő pólója és boxerja volt rajtam, míg rajta csak egy alsó. Kicsit zavarbaejtő helyzet volt, mert a takaró is csak a derekunkig fedte testünket.
Ő hajammal játszott, míg én a homlokomat a vállának döntöttem, és a hasát cirógattam az ujjaimmal.
- Milyen furcsa, hogy a barna az ideálom, a legtöbb barátnőm mégis szőke volt - gondolkodott el, a hajamat pedig az orrához rakta, "bajuszt" csinált. Ha valaki most látott volna minket, egy szerelmespárnak hittek volna, pedig mi sem áll távolabb az igazságtól.
- Hé! - Böktem meg kicsit erősebben a hasát, mire megrándult. - Én nem vagyok a barátnőd!
- Csak idő kérdése... - vigyorodott el.
- Nagyon maximalista vagy.
- Te is! - vágott vissza. - Látod? Tökéletes pár lennénk - mosolygott boldogan.
- De sose leszünk - motyogtam halkan, de sajnos meghallotta és elkomorodott.
- Hé, ne! Ne rontsd el a hangulatot. Kérlek - puszilt bele a hajamba, majd szorosan magához ölelt. Jó volt Harrynek, hogy meg volt benne a remény, amiért bízott abban, hogy egyszer - a közeljövőben - egy pár leszünk, de nekem a reménykedésem már akkor elúszott, amikor Niall előtt lebuktunk...